Itt újra Simon cselekmény szála kerül elő. Ajánlott hozzá némi csoki és bármilyen jó szám, de főként: Apocalyptica-Bittersweet(http://www.youtube.com/watch?v=O0TFYzNApL8) =D
kép by v-z, just like always:3

Simon húzta az időt. Jóval több időt töltött a fürdőszobában, mint kellett volna. Hosszasan szemlélte az éjszakai rémálmoknak, és a drogozásnak köszönhető lilás, mély karikákat ébenfekete szeme alatt, beesett, sápadt arcát, rövid, égnek meredő fekete haját. Grimaszokat vágott, izmait feszítgette, harmadjára is alaposan megmosta a fogát, fésülködött, és közbe folyton a mosógépen heverő mobilját nézte, hány perc telt el az előzőhöz képest. Igyekezett az elalvás gondolatát is minél messzebbre űzni. Végül úgy döntött, hogy bőven felülmúlta a saját rekordját ismét, ma este 3 és fél órát sikerült eltöltenie a fürdőszobában. Sóhajtva bement a szobájába, a lehető legkényelmetlenebb pózba bekucorodott kemény karosszékébe és bekapcsolta a tévét. Egy műsort sem nézett három percnél tovább, különben a szemei lehunyódnának, és ő még képes lenne elaludni. De így, hogy volt feladata könnyebb volt ébernek maradni. A küldetés: a lehető legrövidebb időn belül csatornát váltani. Az igazat megvallva Simon még sohasem félt semmitől. Na jó lehet, hogy izgult egy dolgozat előtt, esetleg messziről elkerülte esténként a rosszhírű kocsmákat, ezen kívül nem szívesen kötekedett csak úgy a nála erősebbekkel, de úgy igazán még nem rettegett. Pláne nem egy ilyen gyerekes dologtól. Elvégre ki fél elaludni? Simon kénytelen kelletlen bevallotta magának, hogy ő bizony igen. Félt attól, hogy újra ugyanazt álmodja, és hogy egyszer már annyira valósághűnek tűnik az álom, hogy nem tud belőle felébredni. Korábbi hitetlensége, kőkemény racionalizmusa kezdett oszladozni. Önbizalma szertefoszlott, egyedül volt, és fogalma sem volt kitől kérjen segítséget. A szülei sosem figyeltek rá, és bennük bízott egyébként is a legkevésbé. Valószínűleg kinevetnék, az anyja azt ajánlaná, szedjen fel valami csinos barátnőt attól jobb lesz, az apja meg hogy sportoljon többet, és akkor biztosan nem kerüli el az álom. Hát pont ezzel volt a baj. Bárcsak elkerülné! A húga kicsi még ehhez, és különben is Simon szerint az eléggé degenerált, aki 13 évesen még mindig Barbiezik. Nancy meg… Nancy biztos komolyan venné őt is és a problémáját is. Beszélgetne vele, még pszichológushoz is elvinné. Mert Nancy ilyen. Csupaszív, kedves, aggódó, értelmes lány. Csak hát abban nem volt biztos, hogy akkora figyelemre lenne szüksége, mint amit Nancy nyújtana neki. Így egyedül volt. Egyik megoldás sem tűnt kecsegtetőnek, hát hallgatott. Mint mindig. Csak most még nem is sejtette, hogy ez a hallgatás okozza a vesztét.