Drága beteg Annámnak szállítom le ily korán az újat, hogy legyen mivel töltenie a hirtelen rászakadt sok időt... Úgyhogy lehet neki köszönni, vagy megverni miatta(de vigyázni kell vele(kungfu-anna)), de akkor is itt a folytatás:D És öö megint egy vidámabb rész jön, kedvenc bolond csajommal a főszerepben:3 Visszajelezni továbbra is szabad...
(a kép modellje pedig a világ egyik legcsodásabb, leggyönyörűbb, és messze a legjobb embere, csakhogy legyen valami személyes is :))

Sonja eközben összehúzta a sötétítő függönyöket, kihozta a laptopját a szobájából, és törökülésben letelepedett a szőnyeg közepére. Teljes figyelmét a számítógép képernyőjére fordította, elmélyülten netezni kezdett. Felment a kedvenc vámpíros, varázslós honlapjaira, fanfictionokat olvasott, chattelt pár netes vámpírimádó barátjával, majd egy pár e-malit is megírt. Délután három körül az éhség hirtelen belemart a gyomrában, nyögve felkászálódott, és a konyhába sietett. Megmelegítette a paradicsomszószos spagettit, amit az anyja hagyott neki a tűzhelyen.
Három éve egy este, amikor az anyja sokáig dolgozott, lement a sarki videotékába, hogy kivegyen valamit magának estére. Ott és akkor meglátta azt a plakátot, ami elindította azt az őrületet, ami mára a lételemévé vált. A plakáton három ember állt. Két férfi és egy nő. A nő állt középen, mind a hárman fekete bőrruhát viseltek. A nőn magas sarkú csizma is volt, szoknyája felhasítva a combjáig. Hosszú kékesfekete haját fújta a szélgép, sápadt gyönyörű arca, vérvörösen izzó szemei, szétnyílt ajkai mögül előtűnő éles, hegyes, hófehér fogai, mind megfoghatatlanul csodássá tették. A kislány csak állt a plakát előtt, nem bírt onnan elmozdulni. A nő mellett álló két izomkolosszus férfit szinte észre sem vette, a vámpírlány vértől csöpögő fogai rabul ejtették. Az eladónő mosolyogva nézte Sonját, majd hirtelen odament, és leszedte a falról a filmplakátot, összecsavarta és a kislány kezébe nyomta. A kép azóta is Sonja ágya fölött díszeleg, igaz azóta több száz ilyen jellegű plakátot rendelt, szerzett és vett, de a legjobb helyre mégis ez, az igazi, az első, mindennek a kezdete került. Az álmodozás, a csoda, a varázslat, a vámpírok, a boszorkányok mind-mind Sonja életét képezték. Bár természetesen voltak dolgok, amik még nagyon sokat jelentettek neki.. Imádta az anyját, a pizzát, a lyukas órát, a pizzát, a tesi órákat, a vásárlást, a pizzát, a motoros fiukat, a kihívást, a pizzát. És volt még pár pillanat, ami megdobogatta a szívét: például, ha a suli leghelyesebb sráca rámosolygott, vagy ha csont nélkül a kosárba talált a meccsen és mindenki őt ünnepelte, és ha még nem említettem volna a pizza illata is ilyen dolog volt. Ezek az érzések minden 16 év körül lány kedvencei közé tartoznak, azt hiszem. De ezeken kívül más volt, mint a többiek. Elvégre nem minden amerikai tinédzser álmodozik arról, hogy Aaron ( a már előbb említett suli legdögösebb csávója) matekórai belső sikoltó görcsöt eredményező mosolya hirtelen megváltozik, szemfogai kiélesednek, szeme felizzik, bőre halványulni kezd, és ráugrik Sonjára. Megharapja, majd a lány is átváltozik vámpírrá, pont olyanná, mint a Kezdet-plakáton (Sonja nevezte el így, és valamiért nagyon menőnek találta a kifejezést, ezért gyakran használta) szereplő hölgy. Ezek után kézen fogva elindulnak vadászni az erdőbe. Egyszóval, ezek ismeretében nem nehéz kitalálni mi is volt hősnőnk életcélja. Természetesen (?) vámpírrá válni. Ne firtassuk azt, hogy ez az édesanyja liberális nevelésének, vagy épp apja korai halálának, esetleg a sok pizza hibája-e, a lényeg, hogy a lány minden szabad percét furcsa hobbijának, illetve szenvedélyének szentelte: internetes fórumokhoz szólt hozzá, internetes fórumokat indított, ilyen témájú filmeket nézett, barátaival ilyen témájú filmeket készített, a kertjükben temetőutánzatot épített Haloweenkor, és a többi szabad pillanatában ijesztőre sminkelte magát. Volt vörös kontaktlencséje, vámpírfogai(habár az gyenge utánzat volt műanyagból, viszont a sötétben világított) fekete bőrcuccai, csipkekesztyűje, vörös tűsarkúja. De valahogy mégsem volt az összhatás még jó pár órányi készülődés után sem tökéletes. Különösen az volt az elkeserítő, hogy pontosan tudta, hogy mi is a baj. Hiába tesz bármit, igyekszik akármennyire, mégsem vámpír. És a szomorú igazság az, hogy vámpírok nem léteznek. Néha ha Sonja erre gondolt, sírva tudott volna fakadni. Most is egészen elkámpicsorodott ezektől a gondolatoktól, csakhogy a mikró pittyegése közbeszólt, és így a bánatát a spagettibe fojtotta. Na igen, egy dolgot imádott még a lány csinálni. Enni.
Miután befejezte az ebédet, bement a fürdőszobába kezet mosni (na igen egyeseknek a kezük is kell az evéshez…tehetsége válogatja). Belepillantott a tükörbe, ami ismét hatalmas csalódást okozott neki, mint minden reggel. Fintorogva vette szemügyre szemtelenül vidám ragyogó kék szemeit, élénk szeplőit fitos orra körül, hófehér kissé szabálytalan fogait, összevissza göndörödő barna tincseit.-Túl unalmas, szokásos. Semmi drámai, semmi meglepő. Áh, mire is számítottam?…-színpadiasan hátravetette a fejét, majd rápillantott az órára. Bőven van még ideje, amíg az anyja hazaér, ezért úgy döntött kimegy kosarazni a kertbe.