Feelings

Az az Sz betűs szó

Szeretsz?

Megaláztál, vádaskodtál, apró darabokra törted a szívem, a földbe tiportál, csak azért, hogy után kinyújtsd a kezed és újra magad mellé ránts.

Szeretsz.

Mondtad sokszor, ezerszer, a legdurvább helyzetekben vágtad hozzám, mint egy szitkot, mint egy figyelmeztetést, mint egy könyörgést. Tudom, hogy nem vagy teljesen tisztában vele mit is jelent ez, és mégis hiszed. Sok mindent nem tudsz, nem értesz te.

Hallgattam, amit mondtál, tűrtem, hogy bánts, hogy szidj, hogy szeress. Hagytam, láttam és éreztem.

Nem tudhatod, mert sosem mutattam, de minden egyes rossz szó csak egyre korbácsolta vágyaim. Vágyaim, hogy megértselek, együtt nevessek veled, megérintselek. Hogy elhiggyem van valakim, hogy elhiggyem szerethető vagyok.

És mikor tovább nem bírtam, kitörtem, vagy dühvel, pusztítóan, vagy ridegen, ellökve messze magamtól, vagy forrón, magamhoz ölelve. Te ilyenkor sosem értettél, nem hitted, hogy bármelyik reakció jogos is, vagy csak nem merted hinni. Igyekeztél szándékosan nem érteni, furcsállkodva, haragosan, értetlenül bámultál rám, és kiszámíthatatlannak, következetlennek neveztél. Kár, hogy mindegy is volt mit mondasz, hisz csak az annyira szeretnivaló hangodat hallottam.

Szeretsz.

Bár magad sem tudod, főleg hogy miért. Nem engedtelek gyakran közel, és amikor te nem álltál rá készen, akkor magamba akartalak zárni. Hol elmenekültem előled, hol kisajátítottalak. Néha könnytől csillogó szemmel, néha dühtől eltorzult arccal, néha szokatlanul boldog mosollyal ismételgettem a neved. Furcsák voltunk te meg én. Bolonddá tettük egymást. Jobb, ha vége. Jobb?

Magam sem tudom.

Szeretsz?

Kérlek mondd meg egyszer őszintén!

Ich bin mein eigenen Frau


Sok(k) hatás után született. Nem rólam, nem rólad, de neked. És valakinek, aki tényleg(nem nyalásból:)) iszonyat sokat jelent nekem. A cím pedig egy színdarab címe amit nagyon-nagyon melegen ajánlok mindenkinek( a fordítása pedig a legutolsó sor maga:))

Kezdett elegem lenni, Nem fogalmazódott meg bennem sokáig mi is zavar igazán, mi bánt, miért leszek olyan szomorú, egészen mostanáig. A jeges hideg, a csúszós út, a kijózanító sötét, mind egyszerre törték szét a látszatboldogság vékony mázát. Mint a rajzfilmekben, úgy gyulladt fel a kis villanykörte a fejemben. Elegem van abból, hogy mindenkinek a lelki szemetesládája legyek, mindenki baját végighallgassam, mindig ott legyek, hogy megtudjam mi történt velük, miért szenvednek épp, kiért vannak oda, és a többi. Megfogalmazódott bennem a tudat, hogy nem akarok az lenni, akinek kiöntik a velem egykorú, szóba jöhető fiúk a lelküket, a szívüket, hogy melyik lány mennyire tökéletes. Én is az akarok lenni. Azt akarom, hogy felnézzenek rám, hogy elnézzék, ha szemét vagyok, ha rossz napom van, hogy hatással legyek másokra, csodáljanak, és értem epedjenek el. Akarom, kívánom, hogy velem is történjen valami, hogy részegen miattam sírjanak, hogy józanon rólam álmodjanak. Illetve csak akartam. Egészen egy bizonyos telefonbeszélgetésig egy bizonyos emberrel, akit tisztelek, tiszta szívből szeretek, és hihetetlen meglátásai vannak. Ez is egy a sok közül. Ez az illető azt mondta nekem, hogy érezzem pont ezért jól magam. És végtelenül igaza volt. Mert előttem megnyílnak az emberek (remélem), mellettem nem kell feszengniük, mikor kell, ott vagyok nekik, tanáccsal,egyetértéssel, hallgatással, vagy csupán egy kisírása való vállal. Nem szeretném túlfényezni magam, még messze nem értem el ebben sem a tökéletes szintet, de ez egy jó misszió. Hisz a lányok nem tekintenek rám vetélytársként, csupán kedves jó barátként, a fiúk pedig szövetségesként. És ez épp elég, nem kell szánalom, csodálat, titkos szerelem, körberajongás. Nem kell segítség, társ, támogatás. Hiszen a magam asszonya vagyok.

pic: nem rajkodok, hogy kiről készült, csak annyit, h GG munkája;)